Andi vagyok. Tavaly nyár elején kerültem a Művészházba oktatónak.

Micsoda fantasztikus gyerektáborokat vezettünk le akkoriban! És ez azóta is így van. Kimondhatatlanul büszke vagyok rá, hogy ezalatt az egy év alatt sok-sok száz gyereket (és mellettük felnőttet is) megtanítottam szépen rajzolni. Sokkal szebben, mint eleinte azt gondolták volna magukról.

De álljunk csak meg! Ez így nem is annyira pontos.

Tulajdonképpen nem megtanítottam őket, hanem csupán elmondtam és megmutattam nekik mindazt, hogy mit tudnának egyszerűbben, hatékonyabban, eredményesebben és ügyesebben (ha úgy tetszik, trükkösebben) csinálni ahhoz, hogy csodálatos rajzok kerüljenek ki a kezük alól.

Segítettem felfedezni saját magukban a csodát, ami eddig is bennük lakozott.

Segítettem felébreszteni és előbújni belőlük.

Tudjátok, mindannyiunkban lakik egy ilyen csodálatos rész. Sokszor nem is tudunk róla. Ez azért lehet, mert nincs kapcsolatunk vele. A művészetek, köztük a rajzolás vagy éppen a festés pedig egy olyan ravaszdi dolog, ami épp ezt tudja megtenni. Segít nekünk összekapcsolódni a legcsodásabb részünkkel.

tombor-andi-keret
andirajz1
andirajz2
andirajz3

Amit más néven úgy szoktak emlegetni: kreativitás. De hallhattad úgy is, alkotóerő. Hitted volna, hogy neked is rengeteg alkotóerőd van? Tudod-e, hogy mikor az üresen álló rajzlapodra a tanfolyamainkon odavarázsolod a gyönyörű rajzaidat, akkor épp az alkotóerődet használod?

Én egyszerűen imádom ezt csinálni!
Imádom nézni, ahogy a gyerekek és felnőttek teljesen üres, fehér rajzlapjai lépésről-lépésre megtelnek elbűvölő, az eredetire nagyon-nagyon hasonlító, fantasztikus rajzokkal.
Szeretem nézni, ahogy elmerülnek az örömteli alkotásban.

Szeretem nézni a ragyogó szemüket, a mosolygó arcukat, mikor elégedetten, büszkén vagy épp hitetlenkedve szemlélik az elkészült képeket: Ezt valóban én rajzoltam?!

Most már érted, miért vagyok olyan büszke arra, hogy segíthetek az embereknek megtalálni és felébreszteni a bennük lakozó csodát?

Igaz, a végzettségeim között van egy pedagógiai is, egy speciális média-pedagógia szakiránnyal. Amit a másik foglalkozásomban is jól tudok használni. Amikor nem a Művészházban tanítok rajzolni embereket, akkor ugyanis filmeket és tévéműsorokat szoktam vágni. De az, amiért elszegődtem a Művészházba oktatni, mégsem ennek a pedagógusi végzettségnek köszönhető. Inkább annak, hogy nagyon is tetszik nekem a Művészház hitvallása, miszerint: Szeretnénk megmutatni a hozzánk eljövő embereknek, hogy sokkal többre képesek, mint azt valaha hitték magukról.

Ezen dolgozunk nap, mint nap a kollégákkal együtt.
És egy picit külön büszke vagyok arra, hogy a Művészházban egy nagyon egyedi témának, a 3Ds rajzolásnak félig-meddig én vagyok a gondozó anyukája is.

Ha eljössz a Művészházba tanulni, több tanfolyamon is találkozhatsz velem.
Mindig szeretettel foglak várni és ígérem, mindent megteszek majd azért, hogy a benned lakó pici csoda előbújjon belőled.
Te is meg fogsz döbbenni, milyen elképesztően jó érzés lesz, mikor találkoztok majd.
Te és a csoda, aki te vagy.

Várlak szeretettel, Tombor Andrea