A finommotorika fejlesztése 6 éves korban kiemelt fontossággal bír. Ez az az életkor, amikor a finom mozgások már jóval fejlettebbek, mint kisgyermekkorban, viszont a gyermeked éppen az egyik legnagyobb kihívás, az írás megtanulása előtt áll.

Többek között ezért is nagyon fontos, hogy megfelelően fejleszd a finommotorikus mozgását az iskolába készülő, 6 éves gyermekednek.

Ebben a cikkben összeszedtük azokat a játékokat, feladatokat, tippeket, amikkel ebben a korban nem csak eredményesen, de gyermeked számára is élvezetesen fejlesztheted finommotorikus mozgását.

Játékok

Talán a legjobb módszer a finommotorika fejlesztésére 6 éves korban az ezt elősegítő játékok alkalmazása, játszása. Így gyermeked nem azt érzi, hogy valamit meg kell csinálnia, hanem úgy fejlődik a finommotorikus mozgása, hogy közben a lehető legjobban érzi magát.

  • Építőkockák. Ez az a kor, amikor már el lehet kezdeni a nagyobb elemekről áttérni a kisebbekre. Hogy a legismertebb játékmárkára lefordítsuk ezt a gondolatot, ez az a kor, amikor a Duplo helyett már Legot adhatsz a gyerkőcnek. Figyelj arra, hogy 6+ megjelölésű dobozt vásárolj, amiben még nem túl apró, de a mozgását már az életkorának megfelelően fejlesztő elemek vannak. De természetesen bármilyen más építőkocka márka is megfelel.

  • Társasjáték. A társasjátékokban akár a bábu mozgatása, a dobókocka dobása, akár a kártyák, papírok, további elemek rendezése is mind hozzájárulnak gyermeked finommotorikus mozgásának fejlődéséhez. Itt is fontos azonban, hogy az életkorának megfelelő játékot válassz, és olyat, amivel szívesen játszik. Természetesen egy társasjátéknál neked, vagy a családban másnak is időt kell szánnia a gyermek finommotorikus mozgásának fejlesztésére, de ez önmagában is közös öröm!

Feladatok

Rengeteg játékos fejlesztő feladat van, amelyek mind a gyermeked finommotorikáját segítik 6 éves korban. Megosztunk itt is néhányat, de legyél te is kreatív! Bármi, ami megfelelő gyorsaságú, erősségű, célirányos kézmozgást, differenciált és összehangolt együttműködést kíván az ujjacskáktól, jó feladatnak tekinthető egy 6 éves számára a finommotorikus mozgás fejlesztésére.

  • Kifejezetten finommotorikus mozgást segítő feladatok. Ezeket a linkre kattintva éred el: letölthető feladatok – PDF >>

  • Ennek a korosztálynak szánt online gyermek rajztanfolyamunk is rengeteg, a finommotorikát 6 éves korban segítő feladatot tartalmaz.

  • Rajzolás. Lényegében bármilyen rajzolás fejleszti gyermeked finommotorikáját, ezért hagyd, hadd élje ki a kreativitását! 6 éves korban még érdemes vastagabb, ennek a korosztálynak szánt ceruzát adni a kezükbe.

  • Színezés. A rajzoláshoz hasonlóan a színezés nem csak a finommotorikus mozgást, de egyben a koncentrációt, a mozgáskoordinációt is fejleszti.

  • Formák kivágása ollóval.

  • Puzzle, kirakós játékok.

Hétköznapi feladatok

Érdekes, hogy nem feltétlenül szükséges a gyermekedet kifejezetten erre a célra kitalált feladat elé leültetni, hogy a finommotorikus mozgását fejleszd 6 éves korában.

Rengeteg olyan, hétköznapi feladat van egy családban, amivel az apró mozgások koordinációja ugyanúgy fejleszthető. Ez pluszban pozitív azt illetően is, hogy a gyermek jobban részének fogja érezni magát a családnak is pusztán már attól, hogy hasznos és eredményes tevékenységet végezhet.

Íme néhány tipp ezekre a mindennapi feladatokra, amikbe érdemes 6 éves gyerkőcödet bevonni:

Fontos itt is megjegyezni, hogy ez a lista nem feltétlenül teljes. Vond be gyermekedet azokba a háztartási feladatokba, amiket 6 éves korban már el tud végezni. Ahogy említettük, bármi, ami megfelelő gyorsaságú, erősségű, célirányos kézmozgást, differenciált és összehangolt együttműködést kíván az ujjacskáktól, fejleszti a finommotorikus mozgást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük