Tokodi Kata – ahol a rajz, a figyelem és az önbizalom találkozik”
Több mint 15 éve tanítok gyerekeket rajzolni.
Ez idő alatt az általam képzett oktatói csapattal több mint 15 000 gyerekhez jutottunk el.
De számomra a rajztanítás soha nem csak arról szólt, hogy egy gyerek „szebben rajzoljon”.
Hanem arról a pillanatról, amikor ránéz az elkészült alkotására, és szinte maga sem hiszi el:
„Ezt én csináltam?”
Ez a pillanat sokkal többről szól, mint egy rajzról.
Ez az a pont, amikor a gyerek megtapasztalja, hogy képes valamire, amiről korábban azt hitte, hogy neki nem menne.
Az elmúlt években viszont egyre erősebben láttam valamit.
A gyerekek figyelme rövidebb lett.
A kudarctűrésük csökkent.
A kézügyességük, finommotorikájuk sokszor gyengébb alapokról indul.
Ez nemcsak otthon látszik, amikor a gyerek nem akar leülni rajzolni, hamar feladja, vagy azt mondja, elfáradt a keze.
Ez a rajztanfolyamokon is egyre látványosabb lett.
Ezért döntöttem úgy, hogy a 15 év alatt felépített rajzos-önbizalomépítő technológiámat átültetem a kisebbek, a 4–8 éves gyerekek világába is.
Nem úgy, hogy még több feladatlapot adok nekik.
Hanem úgy, hogy játékosan, apró sikerélményeken keresztül készítem elő őket az alkotásra, a ceruzahasználatra, a figyelemre és az iskolás évekre.
Mert egy kisgyereknél nem az a legfontosabb, hogy elsőre szépen rajzoljon.
Hanem hogy merjen próbálkozni.
Hogy ne adja fel az első nehézségnél.
Hogy megtapasztalja: „képes vagyok rá”.
Amikor ez megszületik, akkor a rajzolás már nem küzdelem lesz.
Hanem egy kapu.
Kapu az önbizalomhoz.
Kapu a jobb figyelemhez.
Kapu az ügyesebb kézhasználathoz.
Kapu ahhoz, hogy a gyerek felkészültebben induljon az iskolás évek felé.
Én ezért hoztam létre a Gyermekrajz programjait.
Hogy a szülő ne maradjon egyedül azzal a kérdéssel:
„Mit csináljak, ha a gyerekem nem akar rajzolni, hamar feladja, vagy elfárad a keze?”
Hanem legyen a kezében egy játékos, szerethető út, amin együtt el tudnak indulni.
Tokodi Kata
a játékos fejlődés nagykövete
