Hírek - gyerekeknek / hasznos tippek / jobb agyféltekés gyerek rajztanfolyamok / kreatív / művészkuckó / rajzolás / színes rajzolás

Halloween rajz – vidám figurák gyülekezete

Halloween rajz nem lehet akármi, hiszen ennek az ünnepnek sok-sok éve kialakult hagyománya van. Ehhez kötődnek a jellegzetes figurák, melyek ilyenkor „életre kelnek”.
Az október végi ünnep közeledtén érdemes már most kigondolni, milyen mókás rajzokat készíthetsz a gyerkőccel. Akár csak egy papírból kivágva, akár továbbgondolva egy szép gömbölyű tökre rajzolva.

 

Halloween rajz – mi is ez az ünnep valójában?

A korábbi időkben minden évszaknak megvolt a maga ünnepe. A késő őszé az elmúlás. A természet novemberre elhullatja díszruháját, csendesen aludni tér. Olyan, mintha egy kicsit meghalna, hogy aztán tavasszal új életre keljen. A korabeli ember úgy gondolta, hogy az emberi élet végén a halottak is épp így alusznak el. Ezért a késő ősz megemlékezése a Halottak Napja.

Ezt jól ismerjük Magyarországon is. Ennek előestéjén ünnepeljük a Minden Szentek Estéjét.

Akár hiszed, akár nem, a halloween elnevezés pedig épp ezt jelenti. Az angolszász országokból eredő, ma már az egész világon elterjedt október végi ünnep ez. Az írek annak idején All Hallows Even (even = evening, Minden Szentek Estéje) néven illették, a skótok ezt egyszerűsítették Halloweenre.

 

Halloween rajz – mitől vidám mégis?

Bár látszólag ellentmond a témájának, a Halloween mégis vidám ünnepet jelöl. Az angolszász területeken mindenhol egy kicsit a gyerekek ünnepe is lett, akik ezen az estén ijesztő jelmezekbe öltözhetnek, és bekopogtathatnak mindenhová egy kis édesség reményében.

A jelmezek épp azt a célt szolgálják, hogy beöltözve, nagy lármával, elijesszék a szellemeket. Mi mással ijeszthetnék el, mint mesebeli szereplőkkel, akiknek amúgy sincs valami jó híre.

 

Halloween rajz – a jellegzetes figurák

Remek játék lehet, ha a gyerkőccel végigveszitek a mesékben szereplő szörnyeket, ádáz kis manókat, koboldokat vagy épp a gonosznak kikiáltott szereplőket. Azokat, akiket a babona félelemkeltő szereppel ruházott fel.
Ezeket egymással mesés történetté kombinálva lerajzolhatjátok, vidám hétvégi szórakozásként. A rajzok aztán jó kellékei lesznek a Halloween partinak.

Ezek lerajzolása azért is roppant egyszerű, mert:

  • csupán sziluetteket, árnyékrajzot kell rajzolnia a csemetédnek
  • könnyű javítani, ha elsőre nem úgy sikerül, ahogy szeretné
  • rajzolja rögtön narancssárga kartonra ezeket a figurákat, fekete filctollal, akkor teljesen halloween-i hangulata lesz

 

Elsőként természetesen a vasorrú bába léphet a színre. Nem maradhat el alóla mindenkori közlekedési eszköze, a seprű, és persze bűvös sipkája sem.

 

Aztán ott van az ő hűséges társa, a fekete macska. Aki akkor is „veszedelmes” lehet, ha átszalad előttünk az úton. (Megjegyzem, nekem több fekete macskám is volt, és mindegyik hihetetlenül kedves és segítőkész lénynek mutatkozott.)

 

Ha már ijesztgetni kell, nem maradhat ki egy nagyon cuki állatka sem, a denevér, akinek sajnos szintén nincs túl jó híre. Így elég félelmetesnek mutatkozhat, úgyhogy neki is jár egy rajz a repertoárban.

 

Ha továbbgondolod a gyerkőccel, akkor máris megjelenik a következő rajz témája. Az elhagyott, ódon, düledező, elvarázsolt kastély. is. Ez akár a csúf boszorka lakhelye, vagy a denevérek tanyája is lehet.

 

Ha már ódon kastély, biztosan egy csomó pókháló is van benne. S ha már pókháló, akkor a vén hálószövők is valahol arra járnak. Nem maradhatnak ki ők sem a rajzok közül.

 

Halloween rajz – tökjó szórakozás!

A Halloween rajzokat rajzolhatja a gyerkőc narancssárga kartonra, vagy rendez rajzlapra, amit aztán kiszínezhet, vagy kifesthet.
Ha pedig vesztek egy szép kerek tököt, annak a héjára is kerülhet a végleges változat.
Egy ügyes apuka segítségét kérve faragjátok ki, és október utolsó napjaiban a bejárat mellé állítva, lámpát gyújtva benne, garantáltan elriasztja a gonoszakat.

 

Vidám állatok seregét (na nem épp Halloween-eset)
tanulunk rajzolni tanfolyamainkon is.

Szeretnéd, hogy gyermeked
a sziluetteknél élethűbb formákat is rajzoljon?
Foglald le a helyét most!

Szólj hozzá te is!



Jobb agyféltekés rajzolás a Facebookon

Jobb agyféltekés rajzolás élménye

© 2018 Minden jog fenntartva - Jobb agyféltekés rajzolás, jobb agyféltekés rajztanfolyam I Impresszum I Adatvédelmi Nyilatkozat I