Hírek - fejlesztő / gyerekeknek / jobb agyféltekés gyerek rajztanfolyamok / kreatív / művészkuckó / rajz / rajzolás alapjai / sikerélmény

Felnőtteknek már nagyon sok helyen létezik, és akár hiszed, akár nem >>>> a  jobb agyféltekés rajztanfolyam gyerekeknek is óriási segítség a szép, élethű rajzolás elsajátításához.

A szép rajzolás ugyanis nem életkor dolga. A titkos összetevő: a MEGFIGYELÉS!

Erre pedig a gyerekek már szinte az iskoláskor első éveitől kezdve képesek. Épp ezért náluk is eredményesen alkalmazható ez a fantasztikus módszer.

 

Jobb agyféltekés rajztanfolyam gyerekeknek – pálcikaemberből hús-vér figura

A gyerekek imádnak rajzolni.

Ők ebben a formában

  • mesélik el élményeiket

  • dolgozzák fel az őket ért stresszeket

  • élik meg a bennük lévő kreativitásukat

Ezek a rajzok kezdetben és még sokáig csak vonalrajzok. A történet szereplői és a környezet is csak körvonalakban jelennek meg. Ettől az ábrázolás ún. lapos hatású.

Ez sokáig meg is felel a gyerkőc ízlésének. Ám úgy 10 éves kora körül, különösen, ha ügyesen rajzol, felébred benne a vágy és az igény, hogy rajzai élethűbbek legyenek.

Igen ám, de hogyan rajzoljon másképp, ha sosem tanulta?

Nálunk már online formában is megtalálod
jobb agyféltekés gyermek rajztanfolyamunkat!

Kattints a képre, és máris rendelheted!

Az iskolában – sokszor halljuk ezt – nem tanítják meg a gyerekeket térbeli ábrázolásra, perspektívára, aránymérésre, hiszen ezek akár már komoly számításokat is igényelnének. Nem kötnék le a gyerek figyelmét. Alkotóerejét megtörnék és a foglalkozások unalmassá válnának.

Pedig ezek nélkül, csak pálcikaember marad minden rajz. Vagy mégsem?
Lehet, hogy elég egyetlen összetevő a szép rajzolás alapjaihoz? Igen!

Ez pedig a megfigyelés!

Jobb agyféltekés rajztanfolyam gyerekeknek – meglátni, ami ott van a szeme előtt

Meglátni és aztán lerajzolni azt, de pontosan azt, amit látunk.

Ez tényleg ennyire egyszerű!

Ennek a módszernek ez a kulcsa.

A jobb agyféltekés rajztanfolyamon játékos gyakorlatokon, különféle feladatokon és természetesen sok-sok rajzon keresztül ez a legfontosabb, amit megtanítunk a gyerkőcöknek.

Budapest mellett, szerte az országban tanítjuk ezt a nagyszerű módszert!
Nézd meg a városok listáját!

Mellé megtanítjuk még

  • a különféle rajzeszközök művészi, speciális használatát

  • rajzos fogások és trükkök sokaságát

Jobb agyféltekés rajztanfolyam gyerekeknek – eredmény a mindennapokban

Az eredmény pedig…. nem csupán a rajzolásra terjed ki. Mindazt, ami a tanfolyam során beépül az ismeretei közé, számos területen kamatoztathatja.

  • sikerélmény, hogy képes addig lehetetlennek tűnő dolgokra is

  • önbizalom növekedés, hogy meg tudja csinálni

  • jobb megfigyelés, vagyis a világnak olyan részleteit is meglátja, amit eddig nem

  • alternatívák rugalmas felhasználása, annak felismerése, hogy a helyes megoldáshoz több út is vezethet

  • megoldó képesség fejlődése, amikor nem a problémára, hanem annak megoldására fókuszál

  • kreativitás növekedése, hiszen sokkal bátrabban fog bele majd új dolgokba, az eddig nyert tapasztalatok birtokában

A rajz és a művészetek bármely ága már önmagában is rendkívül hasznos és fontos dolog. Hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermek élete szebb, harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb és élvezetesebb legyen.

A jobb agyféltekés rajztanfolyamon megtanultak azonban nem csupán kiegészítő elemek az életben, hanem megalapoznak egy igazán minőségi életet.

 

Szeretnéd, hogy a te gyermeked is sikeres és boldog legyen?

Kreativitásával és tudásával könnyen vegye az akadályokat az életben?

Adj neki olyan tudást, melyet széles körben alkalmazhat!

Válasszátok a jobbikat! A rajzolásban is!

 

 

 

Szólj hozzá te is!


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .


Jobb agyféltekés rajzolás a Facebookon

Jobb agyféltekés rajzolás élménye

Lépj kapcsolatba velünk

info@muveszhaz.com

+36 70 637 1407

1062 Budapest
Lehel utca 5. 1. emelet

Ingyenes fejlesztő feladatok gyerekeknek

Regisztrálj és máris küldjük a szuper rajzos lépésről-lépésre feladatokat!

 Elolvastam és elfogadtam az Adatkezelési Tájékoztatót

© 2018 Minden jog fenntartva - Jobb agyféltekés rajzolás, jobb agyféltekés rajztanfolyam I Impresszum I Adatvédelmi Nyilatkozat I