Programok gyerekeknek sok kritérium elé állíttatik.
-
legyen a gyerkőc biztonságban
-
legyen közben boldog
-
szerezzen önfeledt élményeket
-
játékos, vagyis nem megerőltető módon fejlessze képességeit
-
legyen sikerélménye, amiből további motivációt nyerhet
Programok gyerekeknek – az erős és egészséges fizikumért
A testmozgás és a sport bármelyik fajtája remek arra, hogy gyerkőcöd
-
egészségét megőrizze
-
fizikai erőnlétét fejlessze
-
az intenzív mozgás közbeni fokozott oxigén bevitellel növelje tüdőkapacitását és izmai, valamint agyának vérellátását is
-
mozgáskoordinációját pedig akár specifikusan is javítsa a sportágnak megfelelően
Ez a lehetőség tehát nem hagyható ki a gyerekeknek szánt programok közül.
Programok gyerekeknek – agytornák, amikre szükségük van
Mentális képességei javítására, fejlesztésére ott vannak a megismeréssel és megértéssel kapcsolatos elfoglaltságok. Legyen az nyelvtanulás, vagy kedvenc érdeklődési köréhez illeszkedő izgalmas felfedezések, szakköri elfoglaltságok.
Programok gyerekeknek – örömmel megélni a kreativitását
Ebbe a kategóriába többnyire a művészeti foglalkozások tartoznak. Hiszen a tanuláson túl itt nyílik a gyerkőc számára a legnagyobb lehetőség arra, hogy a benne rejtőző csodát napvilágra hozhassa. Legyen az ének, zenélés, tánc, vagy akár a képzőművészet valamely ága.
Szerintem a gyerekek a világ legkreatívabb lényei. De sokszor ő maga sem tud róla, mert nincs közeg, ahol megnyilvánulhatna. Nincs módszer, ami alapján fejlődhetne. Nincs visszajelzés, amiből önbizalmat meríthetne.
Programok gyerekeknek – képességfejlesztés felsőfokon
Maradjunk most egy profilunkba illő témánál:
-
Szeret rajzolni a gyerek?
-
Szeretne ebben fejlődni tovább?
-
Szeretne új látásmódot, új eszközhasználatot, új technikákat tanulni ezen a téren?
-
Vagy egyszerűen csak szeretne szebben, élethűbben, könnyedébben és határtalan élvezettel rajzolni
Jobb agyféltekés gyermek rajztanfolyamaink kifejezetten erről szólnak. Amellett, hogy kiváló a szabadidő hasznos és értelmes eltöltésére, hiánypótló is, hiszen ennek a fajta módszernek az oktatása szinte alig, vagy egyáltalán nem található meg a gyermekkorúak (9 – 14 éves) számára ajánlott palettán.
Programok gyerekeknek – rugalmasan és kényelmesen
Gyerek tanfolyamaink a szünidőben, vagy hétvégeken vannak, biztosítva evvel is a kényelmes ráérést, a rugalmas időbeosztást és azt is, hogy teljes figyelemmel képesek legyenek a rajzolásra, az alkotásra koncentrálni.
Különlegessége még, hogy a tanfolyamok egymásra épülnek, így gyakorlatilag folyamatosan újabb és újabb módszerbeli fejlődést is biztosítanak.
Rajztanfolyamaink
-
fejlesztik, szélesítik, sokrétűbbé teszik a gyermek rátekintését a világra,
-
sikerélményt, határtalan örömöt, önbizalmat és feltöltődést adnak,
-
megtanul egyszerűen, játszi könnyedséggel, élethűen, gyönyörűen rajzolni.
És nemcsak a rajztudása fejlődik a tanfolyamaink nyomán!
Gyakori eset, hogy a gyerekek maguk veszik észre, hogy
-
szebb lett az írásuk,
-
kiegyensúlyozottabbak lettek,
-
könnyebben barátkoznak, zökkenőmentesebben beilleszkednek a közösségekbe,
-
képesek hosszabban koncentrálni feszültség és stressz nélkül.